HELYSZÍN
A 8-as főút mellett található inotai hőerőmű az 50-es évek legnagyobb magyarországi ipari beruházása volt, csúcskorszakában egész Budapest közvilágítását és villamosforgalmát képes lett volna biztosítani. Három hatalmas, illusztris hűtőtornyát nem csak mindenki ismeri, aki a főváros felől autóval megy a Balatonra, de azt is érdemes tudni róluk, hogy újszerű vízhűtéses technológiájukkal akkoriban forradalmi újításnak számítottak, amivel Heller László és Forgó László mérnökök elnyerték az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás nagydíját. Inotának köszönhető, hogy ezek a kürtő alakú hűtőtornyok hamarosan elterjedtek a világban.
AZ ERŐMŰ TERÜLETE
BEDUIN
Az ipari terület dieselpunk hangulatú, legnagyobb udvarán egy beduin sátor alatt, lassabb-misztikusabb ritmusokkal készülhetsz rá az estére, miközben a lenyugvó nap fényei a kürtők mögött festik meg a tájat.
HŰTŐTORONY
A környék látképét uraló, 60 méteres hűtőtornyok életük aktív szakaszában zárt rendszerben, légkondenzációval hűtötték a vizet, és a lehűlt folyadékot visszaforgatták a rendszerbe. Fesztiválunk alatt minden évben új fényinstallációnak adnak helyet.
TURBINACSARNOK
A 6000 négyzetméteres, üvegtéglák szegélyezte csarnokban ötven éve még turbinák termelték zakatolva az áramot. Nappal monumentális kiállítótér, éjszaka ikonikus rave-helyszín, a terület kulturális-gravitációs középpontja.
KAZÁNTÉR
Az egyik legfontosabb installációs helyszínünk a Turbinacsarnok testvére, ahol tekergő csövek és lépcsők állnak össze elképesző méretű ipari organizmussá.
LIGET
A fényszennyezésmentes szabad ég alatti chill oázisunk délutántól reggelig a fő táncterünkké változik.
MŰVELŐDÉSI HÁZ
SZÍNHÁZTEREM
Az erőműhöz tartozott egy lakótelep - sőt, Inotának még saját irányítószáma is volt -, az itt dolgozók
családjainak pedig még strandot és művelődési házat is építettek. Utóbbi előterében Hincz Gyula és
Fónyi Géza 50-es években készült mozaikjai üdvözlik a brutalista mennyezettel bíró színházterem
látogatóit, ami a maga korában állítólag Közép-Európa legkiválóbb akusztikájú színháza volt.
KANTIN
A művelődési ház egykori étterme, ahol Kovács Margit keramikus 1957-es csodás domborműve, a
Körtánc is megtalálható.